2012. január 20., péntek

Legjobb szándék díszbemutató

Most kivételesen nem könyves bejegyzéssel jelentkezem, de ez is kapcsolódik valamelyest a könyvek világához, mert a film a Cor Leonis Films Kft. közreműködésével készült.

Tegnap este az Uránia Filmszínház adott otthont a díszbemutatónak. Az előadás este hétkor kezdődött, de én már fél hét előtt a moziban voltam, mert fogalmam sem volt, miként fog zajlani a bemutató (sosem voltam még). A korai érkezés miatt figyelemmel tudtam kísérni az érkezőket, akik között volt szerencsém a film főszereplőjét is felismerni.

A filmről röviden:
Alex Bukarestben él barátnőjével. Egy nap hívást kap apjától, hogy édesanyját agyvérzés érte. A fiú azonnal rohan a kórházba, közben el is kezdi intézni anyja átszállítását egy jobban felszerelt intézménybe, ahol ismeretséggel is rendelkezik, de az áthelyezés ötlete nem arat osztatlan sikert sem apjánál, sem anyjánál. Alex azonban nem akarja semmi áron feladni, mert Őt csak a legjobb szándék vezérli.

A Locarnoi Filmfesztiválon 2011-ben a magyar-román koprodukcióban készült Legjobb szándék című film két díjat is elnyert. Az ezüst leopárd (legjobb rendező: Adrian Sitaru) és a bronz leopárd (legjobb férfi alakítás: Bogdan Dumitrache) kategóriában is elnyerte a rangos elismerést.

Nagyon örültem, hogy részt vehettem ezen az eseményen. A meghívást köszönöm a Cor Leonis Films Kft.-nek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése