A történetről
röviden: Leo titokban szerelmes a vörös hajú Beatrice-ba, de
nem meri bevallani a lánynak. Még beszélni sem beszélt vele, de
gondolatai állandóan a lány körül forognak. Beatrice elkezd
hiányozni az iskolából. Kiderül, hogy a lány komoly betegségben
szenved, leukémiája van és megkezdődtek kezelései. Leo
elhatározza, hogy segíteni fog a lányon. Vért ad neki, levelet ír
neki, melyben bevallja érzelmeit, de a levél eljuttatását
állandóan megakadályozza valami. A lányban egyre jobban
elhatalmasodik a betegség. Leo igyekszik elviselhetőbbé tenni a
lány napjait...
A könyvre a megjelenése
óta felfigyeltem, de csak most tudtam sort keríteni az
elolvasására. Azt már előre gondoltam, hogy nem egy vidám könyv
lesz, de sokkal jobban meghatott, mint gondoltam. Jó időnek el
kellett telnie, hogy gondolataimat össze tudjam szedni és írni
tudjak a könyvről, de szavakba önteni az olvasása közben
érzetteket, most sem egyszerű feladat.
A könyv stílusa egyedi.
Leo gondolataiból és elmeséléséből épül fel a könyv.
Párbeszédben egyáltalán nem bővelkedik, minden esemény Leo
elbeszéléséből látható. Apró fejezetekből épül fel az egész
regény.
A színek nagyon fontos
jelentőséggel bírnak a fiú számára. A fehérségtől fél a
legjobban, mert azt a borzalmas ürességgel párosítja. A
fehérségtől való félelme áthatja mindennapjait. A vörös
viszont szerelmét jelképezi, és ezen keresztül minden ilyen
színnek rendelkező természeti jelenséget is szépséggel ruház
fel.
Mikor Beatrice
megbetegszik reménykedtem, hogy Leo véradása meggyógyítja a
lányt és minden jóra fordul, de közben egyúttal valahol
sejtettem, hogy nem lesz ennyire egyszerű és vidám. Leo szemén
keresztül láthatjuk az egykori szépségét folyamatosan elvesztő
lányt. A fiú először megijed tőle, mikor a kórházban látja,
annyira lesoványodott és összement. A betegség feldolgozásának
folyamatát nagyon érzékletesen mutatja be az író. A kezdeti
megdöbbenés után, Leo igyekszik túltenni magát a
megrázkódtatáson és felkerekedik, hogy felkeresse a betegeskedő
lányt otthonában, ahol bearanyozza Beatrice egyhangú napjait.
Virtuális utazásokat tesznek a világban, zenélnek, szóval minden
olyat, amit a lány már nem tud megtenni. Leo szerelmének
bevallására is elszánja magát, de sajnos már későn.
Beatrice a sok szenvedés
után beletörődik a betegségébe és elfogadja a
megváltoztathatatlant. A könyv legmeghatóbb jelenete, mikor Leonak
diktálja gondolatait, mert már nincs ereje írni a naplójába.
Leo jó barátja, az
osztálytársa Sylvia, akire mindenben számíthat a fiú. Segít
neki a tanulásban és meghallgatja mindig, mikor bántja valami.
Beatrice iránt érzett szerelméről is csak a lány tud. Már az
elejétől fogva érezhető volt, hogy Sylvia nem csupán barátként
tekint a fiúra, de Leonak ennek felismerésére nagyon sok időre
van szüksége. Sylvia érzelmeit pedig nagy megpróbáltatások érik
nap, mint nap, mikor tőle kér tanácsokat a fiú szerelmi ügyekben.
Nagyon szép és megható
történet, ami sokáig áthatja az ember gondolatait olvasás után
is. A lehangoló hatása ellenére megérte elolvasni.
A magyar kiadás borítója is tetszik, de olvasás után rákerestem az eredetire, ami szerintem még jobban illik a könyvhöz mind történetben, mind hangulatban. Pontosan ilyennek képzeltem Beatricet, a fehér tónus és háttér pedig nagyon jól szimbolizálja Leo fehérségtől való rettegését.
Az íróról:
Alessandro D'Avenia
1977-ben született Palermoban. Középiskolai irodalomtanárként
dolgozik.
Pontszám: 5*
Kiadó: Európa
Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Oldalszám:332
Fordította: Gál
Judit
Eredeti cím: Bianca
come il latte, rossa come il sangue (2010)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése