2012. szeptember 9., vasárnap

Sara Shepard: Pretty Little Liars

Pretty Little Liars I.
A történetről röviden: Az öt jó barátnő Alison, Spencer, Aria, Emily és Hanna egyikőjük házában jön össze egy este. A közös szórakozás veszekedésbe csap át és Alison dúltan kirohan a házból. Ezután többé senki sem látja a lányt. A többiek az évek múltával szétszélednek, mígnem egyszer csak mindegyikük rejtélyes üzeneteket kezd el kapni...

Az Ulpius-ház honlapján jó ideje előjegyezhető volt a könyv, de semmi információt nem lehetett tudni, hogy mikor is fog pontosan megjelenni. Aztán egyszer észrevettem, hogy minden hírverés nélkül rendelhetővé vált. Nagyon megörültem neki, hogy végre megjelent, és szinte azonnal be is került egy ütős akcióba, így egy-kettőre a kosaramban landolt.

Úgy álltam hozzá, hogy egy könnyed olvasmánnyal lesz dolgom, nem vártam tőle túl nagy mondanivalót, így végül pozitívan csalódtam benne.

A könyv elején szinte azonnal nyoma veszik Alisonnak, és ez a rejtély hatja át végig a történetet. Soha nem lehet biztos benne az ember, hogy él-e még a lány vagy sem. A titokzatos sms-ek és e-mailek, amik az ő nevének kezdőbetűjével vannak aláírva egyáltalán nem biztos hogy tőle származnak. Ahogy haladunk előre, úgy válnak egyre inkább olyan tartalmúakká, amiket csak a lány tudhatott.

A másik nagy homályban maradt dolog az úgynevezett Jenna-ügy. Ez folyton-folyvást előkerül, de csak morzsákat kapunk végig belőle, mindössze annyi világos, hogy valami gonosz dolgot követtek el ellene a lányok. Gondolom a következő részekben majd fény derül erre is.

A fejezetek négy szálon futnak, mivel a négy lány élete külön utakon zajlik. Nézzük is akkor a négy fő karaktert.
Spencer a dúsgazdag, csinos, szőke lány, aki minden erejét abba fekteti, hogy a legjobb egyetemekre tudjon felvételt nyerni. Az állandó tanulás mellett mindenféle pluszmunkát vállal, hogy extra jó pontokra tehessen szert. Mindennek hajtóereje abban rejlik, hogy nővérét felül tudja múlni, aki barátjával éppen átmenetileg vissza szándékozik költözni a szülői házba. A bonyodalmat a fiú és Spencer közötti vonzalom okozza.
Aria családjával évekig Izlandon élt, addig távol tudta tartani magától a múltbeli történteket, de hazatértével ez már nem tűnik olyan egyszerűnek. Ezt a helyzetet pedig csak fokozza, hogy megismerkedik egy fiatal férfival, akiről később kiderül, hogy a tanára.
Emily szülei kedvéért az úszásban igyekszik minél jobb eredményeket elérni. Egyik úszótársával jár, de kapcsolatuk korántsem idilli, és a helyzeten csak ront, hogy az Alisonék házába költöző új család.
Hanna a régi dundiságától teljesen megszabadult. Karcsúvá, csinossá és népszerűvé vált, de egyúttal gátlástalanná és sekélyessé is. Az ő esetében kerül elő az evészavar problémája, a bulémia.

Nagyon hamar a végére értem a könyvnek, olvastatta magát. Nem tudom, hogy a kezdeti nem túl nagy elvárásokkal való nekiállásomnak köszönhetően vagy attól függetlenül, de kifejezetten tetszett a könyv. Nem egy sekélyes, rózsaszín történetről van szó, sokkal inkább olyan egyáltalán nem egyszerű problémákkal teli főszereplőket alkot az írónő, amik mélyebb mondanivalót adnak a történetnek. Az egészet átható eltűnési rejtély pedig folyamatos találgatásokra ad okot.

Ami miatt levonok a pontszámból, az a többször előforduló túl sok szleng, de majd utánanézek, hogy az eredetiben is ilyen volt-e, vagy csak a magyar fordítás. Másik gond, ami viszont nem fordításfüggő, az a számtalan márkanév. Egy ideig elviselhető, de egy idő után, mikor már mindenkinek a leírása olyan, hogy minden ruhadarabjának tudjuk a márkáját, már zavart.

Egyáltalán nem bánom, hogy belekezdtem a sorozatba. Már csak az a gond, hogy a következő rész magyar megjelenéséről még semmilyen információt nem sikerült találnom, de bízom benne, hogy ez az állapot nem sokáig marad így, bár az angolul való olvasás is esélyes. Amerikában eddig 11 része jelent meg a sorozatnak, a 12. rész decemberben várható.

A borító az eredeti maradt a magyar kiadásban is, mondjuk nekem elég Barbie stílusú. A könyvből készült sorozat alapján tv-s borítóval is megjelent a könyv.
 
Az írónőről:
Sara Shepard 1978-ban született. A Brooklyn Egyetemen szerzett mesterfokozatot kreatív írásból. Philadelphia külvárosában él férjével és kutyáival. A Pretty Little Liars könyvsorozatát philadelphiai gyerekkora inspirálta.






 Pontszám: 4,5



Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 275
Fordította: Gazdag Diana
Eredeti cím: Pretty Little Liars (2006)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése