2012. október 16., kedd

Cynthia Hand: Angyalfény

Angyalsors II.

A történetről röviden: Miután Clara szembeszállt a rendeltetésével, folyamatosan az a tudat gyötri, hogy nem azt tette, amit kellett volna, így nem tudja, hogy mi fog rá várni majd ezért a tettért. Fülig szerelmes Tuckerbe, de az egyre több titok, amit nem akar a fiú vállára helyezni, fokozatosan eltávolítja őket egymástól. Clara újabb látomást lát, ami cseppet sem szívderítő képet mutat a jövőről...

Az első rész nagyon tetszett, így izgalommal vártam a következő rész megjelenését. Az előző részt különösen azért szerettem, hogy mindig áthágott egy-egy sablon jelenetet. Úgy örültem, hogy mindig máshogy alakultak az események, mint ahogy általában szoktak. Bíztam benne, hogy most is így lesz majd.

Először is néhány szót muszáj ejtenem az ismételten szemet gyönyörködtető kivitelről. Meseszép kemény borítós kiadvány, védőborítóval, szépen csillogó ezüst betűkkel. Amint túltettem magam a gyönyörködésen, belevágtam az olvasásba.

Szinte azonnal megjelent Clara új látomása, ami megalapozta a kellő izgalmat és egyben ez volt az első olyan komolyabb titok, amit kénytelen volt a lány eltitkolni Tucker előtt. Tucker párti vagyok, úgyhogy szomorúan néztem, ahogy egyre távolodnak el egymástól. Az első részben is megvolt a szerelmi háromszög, de itt éleződött ki igazán. Christian egyre jobban „nyomulni” kezd. Az első részben nem igazán kedveltem, mert csak a tökéletes szépfiúként tekintettem rá. Most viszont egészen más oldalát ismerhettük meg. Kedves és figyelmes barát, akire mindenben lehet számítani. Aranyos, amint órákig képes gubbasztani Clara ablakában, anélkül, hogy a lány behívná őt.

Ami igazán nagy szerepet kap, és örültem neki, hogy így lett, az az angyalok világáról való sok-sok információ. Mindig szeretem, ha nem csak úgy lebegnek a történetben a természetfeletti lények, hogy egyszerűen léteznek és kész. Az írónő rengeteg újdonságot megmutat nekünk erről a világról.

A folyamatos félelmet Samjeeza elő-előbukkanása adja. Az őrülten gonosz feketeszárnyúval való ellenérzéseim egyre inkább csökkentek, és a könyv végére már nem tartottam őt egy lélektelen gyilkológépnek, sőt meg is sajnáltam egy kicsit.
Vele fordított arányban nőtt Jeffrey iránti ellenszenvem az állandó mogorvasága és dühöngései miatt. Jóformán végig egyetlen kedves cselekedete sincs. Olyan akár egy gonosz feketeszárnyú.

A történetet áthatja a mély szomorúság, ami a körülbelül a könyv felénél derül ki, az angyalok világának mélyebb megismerésekor. Clara minden gondolatát áthatja az a tudat, hogy mi fog történni, hiszen tisztán látja éjről-éjre a szomorú látomást. Ez az érzés olyan erős és hatásos, hogy kilibben a lapok közül és akarva-akaratlanul együtt szomorkodunk Clarával.

A történet hátteréül szolgáló lélegzetelállító táj most is elrepítette a fantáziámat. Magam előtt láttam a hatalmas, gyönyörű hegyeket, a hóborította csúcsokat és a hatalmas erdővel körülvett otthont, amiben Clara él. A téli képek nyűgöztek le leginkább.

Semmilyen csalódás nem ért az előző rész nagy tetszése után, imádtam ezt a kötetet is.

A trilógia befejező része jövő év januárjában fog megjelenni Amerikában. Bízzunk benne, hogy mint az első két rész esetében, úgy akkor sem kell sokat várnunk, a magyar fordításra. A kötet sokat sejtető címmel rendelkezik, Boundless (~ szabad fordításban Kötelek nélkül).

Érdekesség: Az Angyalfényhez készült egy külön kis kiadvány (ebook formátumban), ami egy kimaradt fejezetet tartalmaz. Mindössze négy oldalas, de kíváncsi vagyok mi lehet az a jelenet, ami kikerült a könyvből, de mégis olyan, hogy külön mégis kiadásra került.

Az Angyalfényhez készült előzetes:


Pontszám: 5*



Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 431
Fordította: Komáromy Rudolf
Eredeti cím: Hallowed (2012)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése