2012. november 4., vasárnap

Mats Strandberg & Sara B. Elfgren: A Kör

Engelsfors trilógia I.

A történetről röviden: Egy svéd kisvárosban, Engelsforsban különös dolgok kezdenek el történni néhány fiatallal. Szokatlan álmokat látnak, illetve hihetetlen képességek birtoklóivá válnak. Mindannyian külön utakon járnak, mígnem egy éjjel mindegyikük meglátja a különös vonzással bíró vérholdat az égen, ami egy elhagyatott területre vezeti őket...

Már az előzetesen olvasott 140 oldalas rész előtt is nagyon felcsigázott a könyv, de annak olvasása után ez csak tovább fokozódott és számoltam a napokat a könyv megjelenéséig. Külön jól jött ki, hogy ez a négynapos ünnepek köré esik, így a mostani hétvégémet a könyv bűvöletében tudtam tölteni.

Az a misztikus hangulat, amit már a könyv elején éreztem, végig jelen volt és áthatotta az egész könyvet. Az elő-elő bukkanó sötét füst megjelenése igencsak borzongató hatást keltett bennem. Hiába, a svéd regények mindig annyira egyedi hangulatot árasztanak, ami itt is jelen volt. Ezt vártam már a könyv beharangozásakor és szerencsére így is lett.

Főszereplőnk mindegyikét alaposan megismerhetjük. Külön örültem, hogy nem E/1-ben készült a regény. Így minden szereplő ugyanakkora szerepet tudott kapni és nem egy főbb karakter köré rendeződtek a többiek. Nézzük is kik ők! Minoo az eminens tanuló, akinek legfőbb célja, hogy osztályelső legyen, közben titokban szerelmes egy fiatal tanárába. Anna-Karin a súlyproblémákkal küszködő lány, aki igyekszik láthatatlanságba bújni a többiek gonoszkodásai elől. Rebecka enyhe evészavarral küzd, népszerű barátja mellett szürke egérnek érzi magát. Vanessa a helyi drogterjesztők egyik tagjával jár. Linnea a suli alterei közé tartozik. Ida a menő lányok bandájának tagja. Szóval a szereplők jobban nem is különbözhetnének egymástól. Egyáltalán nincsenek is közeli barátságban egymással. Érdekes volt látni, hogy a velük történtek hogyan hatnak rájuk és hogyan állnak egy-egy másik taghoz.

A könyv mottója, hogy: boszorkányok pedig vannak. Sok boszorkányos könyv közül válogathatunk a piacon. Az általam olvasottak között egy sem akad, ami ennyire olyan lett volna, amit egy boszorkányos könyvtől szerettem volna. Eddig legközelebb (az alapjait tekintve) a Secret Circle képernyőre vitt változata állt az elképzeléseimhez, de ott más egyéb gondjaim voltak. Itt kapunk egy eredetileg hét tagból álló kört, melynek tagjai valamilyen képességgel rendelkeznek és együtt cselekedve sokkal erősebbek, mint egymagukban. A tudást rejtő könyv az ún. minták könyve, aminek értelmezése cseppet sem könnyű feladat. A boszorkányok attól függően különböznek, hogy milyen elemet képviselnek. Mondhatnánk erre, hogy ezeket megtalálhatjuk más történetekben is, de hogy mindet egyben megtaláljuk (és sok egyéb összetevőt, amit most nem említettem) és az egész tökéletesen van felépítve az nagyon ritka.

A fogalmazásmódot meg kell még említenem. Nagyon igényes és választékos a szóhasználat. A helyszínek leírása kellően aprólékos.

Mostanában úgy érzem jól választottam olvasnivalókat, sok jó könyvet olvastam, kedvencek is születtek jócskán, ez a könyv egyértelműen közéjük tartozik. Ha lehet ilyet mondani, akkor dupla kedvenc. 

A borító: Nagy alakú kemény kötésű könyv. Gyönyörű kivitel. Örülök, hogy az eredeti borítóval jelent meg nálunk is.

Az írókról: Mats Strandberg és Sara B. Elfgren 2008-ban találkoztak egymással 2011-ben jelent meg a közös regénytrilógiájuk első része a Kör. (A 2. rész A Tűz, a 3. rész A Kulcs címmel várható nálunk.) Sara B. Elfgren forgatókönyvíróként dolgozott, a Kör az első könyve. Mats Strandberg író és újságíró. A legnagyobb svéd esti lap az Aftonbladet állandó cikkírója. Korábban három regénye is megjelent már.

A magyar, valamint az eredeti előzetes:

Pontszám: 5*


Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 549
Fordította: Péteri Vanda
Eredeti cím: Cirkeln (2011)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése