2013. július 5., péntek

Veronica Roth: A lázadó

A történetről röviden: A támadásszimuláció után az osztályrendszer szigorú határai összemosódnak. A csoportjuk törekvéseit támogató vagy éppen ellenzők más csoportok házában húzzák meg magukat. A Bátrak csoportja kettészakad, egy részük a Műveltek mellé áll, míg a többiek éppen ebben a csoportban látják ellenségüket. A Műveltek kezében olyan információ lapul, amit a hű Bátrak szerint mindenképp meg kell semmisíteni, így szövetségre lépnek a Csoportnélküliekkel...

A beavatott annyira elbűvölt, hogy nagyon vártam már a folytatást. Mindenképpen egy akcióban gazdag második részt vártam. Nem is kellett ebben csalódnom, hozta a várakozásaimat. Mint általában a disztópiás trilógiáknál, a második részben a meglévő rendszer falai kezdenek repedezni, egyre többekben ereszt gyökeret a kételkedés magja.

Az a bizonyos információ, ami állítólagosan a Műveltek kezében van, rejtélyességével végig foglalkoztatott. A háttérben meghúzódó okot próbáltam felfedezni, hogy miért őrzik hét lakat alatt. Az első részben egyáltalán nem esett szó arról, hogy létezik-e egyáltalán világ a csoportrendszeren kívül. Eddig ez nem is igazán tűnt fel, csak mikor először említésre került az a kifejezés, hogy „a kerítésen túl”.

Tris és Tobias kapcsolatában végig hullámhegyek és völgyek váltják egymást. A harcok mellett eléggé háttérbe is szorul ez a vonal. Tris állandó kamikaze akcióival folyamatosan felbosszantja Tobiast. Sokszor valóban meggondolatlanul belevág olyan küldetésbe, amiből kicsi az esélye, hogy épp bőrrel kerül ki. A kötet alatt viszont nagyon jól végigkövethető, hogy Tris miképp változik. A kezdeti nézete, hogy teljesen mindegy, hogy túléli-e vagy sem az összecsapásokat és szinte keresi a véget, szép lassan átvált élni akarásba.

Az utolsó fejezet kedélyeket borzoló hatású volt. Sikerült olyan információt tartalmaznia, ami megdöbbentett és egyúttal felcsigázott a befejező részre. Allegiant címmel várható a trilógia utolsó része és az amerikai megjelenés tervezett ideje idén október.

Veronica Roth - http://veronicarothbooks.blogspot.hu/
A borítóról: Az eredeti maradt. Egy szóval: tökéletes. Jól mutat már most egymás mellett a két rész, és milyen jól fog a harmadikkal...

Az írónőről: A nem mindennapi magasságú, 24 éves írónő 12 éves kora óta ír. A beavatott filmes munkálatai már dübörögnek. Jövőre kerül majd a mozikba. Tris szerepét Shailene Woodley fogja játszani. (Szerintem jól sikerült a választás, hasonlóan képzeltem el Trist.) Tobiast pedig Theo James alakítja.


Pontszám: 5 *



Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 435
Fordította: logos
Eredeti cím: Insurgent (2012)

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez kissé eltér a tárgytól, de van egy jó hírem számodra. Megkaptad tőlem a legjobb blog díját. :)
    Persze ehhez némi "kötelezettség" is társul, és ha tovább akarod ezt vinni és érdekelnek a részletek, akkor itt bővebben olvashatsz róla:
    http://beranna232.blogspot.hu/2013/07/liebster-blog-award.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Nagyon örülök neki! Hamarosan írok róla. :)

      Törlés