2012. július 15., vasárnap

Seabastian Fitzek: A terápia

A történetről röviden: A sztárpszichiáter, dr. Larenz kislánya rejtélyes körülmények között eltűnik. A férfi idegösszeomlást kap. Négy évvel később egy kis szigeten, Parkumon egy magazin interjújára való válaszadással próbálja végleg túl tenni magát a történteken. Ez azonban meghiúsul a titokzatos idegen nő, Anna Spiegel felbukkanásával, aki a férfitól kér segítséget skizofréniája kezelésében. A nő által elmesélt történet kísértetiesen hasonlít Larenz lányának esetére...

Sebastian Fitzek Ámokjáték című könyve óta szerettem volna elolvasni ezt a könyvét is, ami már korábban megjelent a Könyvmolyképzőnél. Az Ámokjáték is nagyon tetszett, így bíztam benne, hogy az író más könyvei is hasonlóan jók lesznek.

Az Ámokjáték a lélek aspektusán túl rengeteg akcióval dúsított regény. Ezzel szemben A terápia színtiszta lélekbúvárkodás.

Először azt hittem, csak egy "egyszerű" gyerekrablásos történet lesz, de ahogy haladtam előre az egész kezdeti elképzelésem a feje tetejére állt. 

A pszichiáter által elmesélt, Parkum szigetén történt események állandó bizonytalanságban tartottak. Végig nem lehettem biztos benne, hogy mi a valóság és mi nem. Kinek az agyszüleményei lehet az egész, vagy ha igazak az Anna Spiegel által felvázolt történések, akkor azok miképp történhettek meg. Ehhez a furcsa, egyfajta lebegős hangulathoz a szigeten tomboló vihar, az áramkimaradások borzongató, félelmetes hátteret adtak.

Az állandó bizonytalanság és Anna történetének újabb részletei annyira izgalomban tartottak, hogy tényleg alig tudtam letenni a könyvet. Larenz, ahogy segítséget kér magánnyomozó barátjától, az Anna által elmondottak egy része valóban beigazolódni látszik. Ez hatott először leginkább rám és azon morfondíroztam, hogy lehet, hogy a nő lesz az emberrabló, de a részletek néhol való eltérése ismét eltántorított.

A keretet adó jelenet, amikor Larenz az elmesélésbe fog, szintén folyamatosan foglalkoztatott. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a végkifejlete az elmondottaknak, hogy a jelen ilyetén alakult.

A történet végén, mikor minden részlet a helyére került, igencsak meglepődtem, majd az epilógus megkoronázta az egészet. Egyszerűen zseniális volt az egész.

Az eredeti borító
Az Ámokjáték is jó volt, de ez a könyv magasan túlszárnyalta. Fitzek könyvei a lélek mélyére kalauzolnak el. Csak azt bánom, hogy nem olvastam el korábban!


Pontszám: 5*



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 278
Fordította: Szakál Gertrúd
Eredeti cím: Die Therapie (2006)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése