2012. december 16., vasárnap

Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem

A történetről röviden: London Lane különös emlékezőképességgel rendelkezik. Minden éjjel elfelejti az aznapi történéseket, viszont a jövőjére úgy emlékszik, mint más a múltjára. Ahhoz, hogy képes legyen a vele történteket megtudni, mindennap jegyzeteket készít, amit másnap reggel átolvas, hogy képben legyen eddigi életével. Egy nap találkozik egy fiúval, aki nagyon ismerős neki, csak nem tudja honnan, mert a jövőjében nem látja...

A könyvet még a magyar a megjelenése előtt kinéztem magamnak. Terveztem, hogy nekilátok majd alkalomadtán, de mikor megtudtam, hogy hamarosan a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából magyarul is olvashatom, úgy döntöttem megvárom a megjelenését.

Mostanában sok emlékezettel kapcsolatos könyv kerül kiadásra, aminek nagyon örülök, mert az egyik kedvenc témám. Így kíváncsi voltam miként alkotja meg ebben a témában az elképzeléseit az írónő.

London minden este, lefekvés előtt ír egy jegyzetet arról, ami aznap történt vele. Feljegyzi azt is, hogy milyen ruha volt rajta, miket kell másnapra elkészítenie a suliban stb. Ezen kívül van egy olyan jegyzethalmaza is, amiken az a fejléc szerepel, hogy mindennap olvasd el. Ezeken olyan dolgok szerepelnek, amik nem éppen előző nap történtek, de fontos kihatásuk van London jelenére.

Azonnal kíváncsi lettem, hogy honnan ismerős a lánynak, első találkozásukkor Luke, és az is foglalkoztatott, hogy miért nem emlékszik rá a jövőből. Így mindennap olyan volt a fiú az ő számára, mintha csak aznap találkozna először vele. Mókás helyzetek is sikeredtek, abból, mikor nem készült jegyzet.

London anyjának rejtélyes titkai sokáig furdalták a kíváncsiságomat, hogy miért és mit titkolhat. Biztos voltam benne, hogy valami olyan történhetett a múltban, amit úgy érez, hogy jobb ha nem tud a lánya. De, hogy ez mi is azt jó sokáig csak találgatni lehet.

Az írónő kiválóan adagolja azokat a mozzanatokat, amik London emlékezetét valamiféleképpen befolyásolják. Egy-egy helyzet nem várt emlékeket csal elő a lány emlékezetéből.

Fontos hangsúlyt kap, hogy ha az ember tisztában van a jövővel, és ha az olyat tartogat, amit el szeretne kerülni, akkor képes-e arra, hogy a jelenben tett apró változtatással befolyásolni tudja az események kimenetelét vagy sem.

Az eredeti borító
Nagyon tetszett az egész ötlet, ahogy működik főszereplőnk emlékezőképessége. Akarva-akaratlanul figyeltem azokat a hibákat, amik nagyon könnyen becsúszhatnak az elképzelésbe. Például, hogy valami olyanra mégiscsak emlékszik London, amire nem is lenne képes. Szerencsére nem futottam ilyenbe.

A múlt homályának felderítése végig izgalomban tartott, nehéz volt letennem a könyvet, mikor le kellett tennem. Önálló kötetről van szó, így a nyitva maradt kérdések megválaszolása ránk van bízva.

A borító: A magyar kiadás nem az eredeti borítóval jelent meg, de nagyon szép lett. Jól illik a könyv tartalmához.


Cat Patrick
Az írónőről: Cat Patrick a wyoming-i Cheyenne-ben született. Egyetemi diplomát szerzett újságírásból, valamint pr-ből. Első „regényét” hét éves korában írta. Az egyetem után a pr területén dolgozott. Később fogott bele az írásba. Egy ikerpár édesanyja. A Forgotten ötlete abból származik, mikor a konyhában épp valamit csinál és közben elfelejti, hogy mi is volt az.


Pontszám: 5*



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 278
Fordította: Cziczelszky Judit
Eredeti cím: Forgotten (2011)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése