Zakály Viktória: Szívritmuszavar

A történetről röviden: Mindenki ismeri azt az érzést, mikor végzősként a hosszú együtt töltött évek után

mennyire nehéz búcsút mondani az addigi megszokott életünknek és valami egészen új elé tekinteni. A diplomadolgozat védés napja után főszereplőnk részt vesz a magyar szakos csoporttársaival egy öt napos táborban, Csöngén, Weöres Sándor szülőfalujában. Ez a néhány nap főszereplőnk életét gyökeresen megváltoztatja, minden elsöprő szerelem ébred benne csoporttársa iránt, de ennek beteljesülése előtt áthidalhatatlan akadályok állnak...

A tavalyi Aranymosás Irodalmi Pályázat egyik győztese lett Zakály Viktória regénye, melyet november végi megjelenése óta szerettem volna olvasni. A Könyvmolyképző vörös pöttyös sorozatában jelent meg, de úgy érzem, hogy nem ebbe illene, sokkal inkább az arany pöttyösök közé tartozik.

A történet egyfajta keretben található. A prológusban megismerhetjük a jelent, és innen veszi kezdetét az első fejezettel a visszatekintés főszereplőnk múltjába, majd a történet végén visszacsöppenünk ismét a jelenbe és itt zárul le a regény.

Szokatlan mind az elbeszélésmód, mind az, hogy két főszereplőnknek még csak a nevét sem tudjuk. Egész végig fel sem tűnt, hogy egyszer sem kerül említésre egyikük neve sem, de egyáltalán nem is volt rá szükség. Csak akkor vettem ezt észre mikor becsuktam a könyvet és el kezdtem azon gondolkozni, hogy miként is foglaljam majd össze a történetet.

Az elbeszélésmód pedig azért rendhagyó, mivel E/2-ben zajlik. A lány közönsége előtt egy zöld szempárba nézve, annak meséli el életét.

Egy olyan, mindent elsöprő szerelem történetét tárja elénk az írónő, amely a feje tetejére állítja főszereplőink egész életét és évek múltával sem múlik el. Igaz történeten alapul.

A történetmesélés az események lelki oldalára koncentrál. A lelki folyamatok részletes ábrázolása áll a középpontban.

Teljesen bele lehet feledkezni ebbe a hányattatott szerelmi történetbe, és végig azon reménykedhetünk, hogy valahogy majd csak megoldódik a kilátástalanság. Semmiképp sem egy felemelő olvasmány. Érzékenyeknek mindenképp ajánlott mellé egy csomag papír zsebkendő.

A borítóról: A borító tökéletesen illik a könyvhöz. A szürke arc mintha csak azt mutatná, hogy miképp kísért az elmúlhatatlan szerelem emléke.

Az írónőről: Mint korábban is megemlítettem, a könyv igaz történeten alapul, de nem, hogy csak valós az alap, hanem önéletrajzi elemeken alapul. Magyar-kommunikáció szakon végzett, és ekkor vett részt a csöngei táborban, ahol megváltozott addigi élete. A könyv megírása egyfajta terápiát jelentett a számára, aminek segítségével kilábalt a depresszióból. Érdemes ellátogatni Zakály Viktória blogjára, ahol sok érdekességet oszt meg az olvasókkal.

Pontszám: 5*

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 208